Chotto – ちょっと

A Chotto-nak a japánban eléggé színes a használata. Jelentése annyit tesz: „kicsit…”. Gyakran a „Chotto matte” formában fordul elő, vagyis „kicsit várj”, „egy pillanat”. Mint külföldi, az egyik első szó, amellyel találkozunk a japán nyelv tanulása során, valamint az egyik első szó, amit szívesen be is építünk a szókincsünkbe. A „Chotto dake” „csak egy kicsit” mindig könnyen előhúzható válasz egy feltett kérdésre, valamint külföldiként nem számít illetlenségnek az, amikor leszólítunk valakit az utcán és a Chotto-val kezdjük mondani valónkat. Ugyanez érvényes, ha egy bolti alkalmazottat kérünk valamire, vagy ha egy étteremben a pincér figyelmét próbáljuk felkelteni.

Azok, akik már egy kicsit jobban előre haladtak a japán nyelv elsajátításában, a „Sumimasen….” kifejezést már magabiztosan elsajátították, annak használata az illedelmes az előbb említett esetekben, de külföldiként a Chotto-val sem okozunk nagy hibát, különösen, ha azt egy kedves, kissé dallamos hangsúllyal ejtjük.

Tehát röviden összefoglalva a Chotto kifejezést a következő esetekben használhatjuk:

  • „Egy kicsit..”

Ame ga chotto furimashita – Egy kicsit esett az eső

雨がちょっと降りました。

 

Kono omiyage ha chotto takai desu ne. – Ez az ajándék kicsit drága.

このおみやげはちょっと高いですね。

 

  • Egy pillanat

Chotto omachi kudasai. – Várj(on) egy pillanatot

ちょっとお待ちくだし。

(Ebben az esetben, aki illedelmesen szeretne fogalmazni, annak tanácsos a „Shosho omachi kudasai” kifejezést használnia. Ennél még illedelmesebb a „Shosho omachi kudasaimase” kifejezés, de fontos tisztázni, hogy ezeket rangban felettünk állónak mondjuk vagy olyannak, aki felé szeretnénk szóban kifejezni tiszteletünket, vagyis vendégnek, üzletfélnek, tanárnak stb…)

 

Nihon ni chotto sunde imashita. – Éltem egy kicsit Japánban

日本にちょっと住んでいました。

A chotto-t a sukoshi (少し) kifejezéssel is lehet helyettesíteni bizonyos esetekben és használata formálisabbnak a chottonál.

  • Elnézést! (funkciója, hogy felhívja a figyelmet)

Chotto! Wasuremono! (kevésbé formális) – Elnézést/ Hé, valamit elhagytál!

ちょっと。忘れ物

Az ilyen esetben a Sumimasen-nel kezdeni egy figyelmet felhívó mondatot mindig illedelmesebb.

 

  • Chotto-val kezdeni egy mondatot mielőtt megkérünk valakit valamire. (Lágyítja a mondandót.)

Chotto mite mo ii desu ka? – Megnézhetem?

ちょっと見てもいいですか。

 

Chotto sore wo totte kudasai. – Oda tudnád azt adni?

ちょっとそれを取ってください。

 

  • Amikor szeretnénk a véleményünket, kritikánkat kicsit enyhítve megfogalmazni.

Kono shashin dou omou. Un, chotto ne…- Mit gondolsz erről a képről? Hm, kicsit…

この写真どう思う。うん、ちょっとね。。。

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..