A japán kalligráfia

A kalligráfia egy görög eredetű szó, melynek jelentése szépírás. Története sok – sok évszadra nyúlik vissza. Japánba az eredetileg shodou, azaz az írás útja megnevezést viselő művészeti ág koreai közvetítéssel jutott el Kínából, ahol az időszámításunk előtt 2. században alakult ki. Elsősorban vallásos feljegyzések készültek, ezeket fordították Japánban, majd hamarosan kialakult az igény saját nyelvük lejegyzésére is.

Japánban a kalligráfiát már az elemi iskolában tanítják, később pedig rendkívül közkedvelt szakkörök formájában. A mai napig népszerű, hagyományokon alapuló művészeti ágnak öt stílusa van: az archaikus-, vagy pecsétírás (hivatalos bélyegzőkön használták), az udvari írás (hivatalos okiratoknál alkalmazták), a mintaírás (legnépszerűbb stílus, a japán írásforma alapjául szolgált), a folyóírás (az informális írás stílusa), a kurzívírás (folyamatos, lendületes írásmódot biztosít, rövidítéseket alkalmaz). Minden típusnak meghatározott szabályai vannak, melyeket, ha nem követünk könnyen előfordulhat, hogy rajtunk kívül más nem fogja tudni elolvasni az írást.

A hagyomány magába foglalja a használatos eszközöket is, amiket „négy kincs” néven emlegetnek. Ilyen például az ecset, melyet különböző méretekben, az egészen kicsitől, az embernagyságúig megtalálhatunk. A sörte állatok szőréből készül, annak megfelelően, hogy milyen puhaságra van szükségünk. A puha ecset lassabban halad a papíron, míg a rövidebb, és keményebb fajták gyorsabban. Általában birka -, farkas -, nyúl -, vagy lószőrből készülnek.

A tus legtöbbször fenyőgyanta elégetéséből nyert koromból készül. A tusból különböző méretű rudakat képeznek. A tusrúd megalkotása hosszadalmas munka, így nem csoda, hogy önmagában már ez is egy műalkotás és becses része lehet bárki gyűjteményének.

A szilárddá összenyomott rudat vízzel kell feloldani, hogy ismét folyékonnyá váljon. Ehhez nyújt segítséget a dörzskő. A felületén található mélyedésbe kerül egy kevés víz, a pontos mennyiséget ki kell tapasztalni. A túl sűrű tus az ecsetben marad, a híg megszalad a papíron.

A kalligráfia papír elsősorban növényi rostokból készül, és bár sokszor rizspapírként emlegetik, elvétve tartalmaz rizsszalmát. Japánban az úgynevezett papíreperfa a legfontosabb alkotóeleme. Ezek a papírok rendkívül jó nedvszívó képességgel rendelkeznek. Két oldaluk különböző tapintású, az egyik sima, erre írnak, míg a másik érdes.

A gyakorlatban a „négy kincsen” kívül természetesen más eszközökre is szüksége lehet valakinek, aki komolyan szeretné gyakorolni a kalligráfiát. A papírnehezék, a papíralátét, az ecsettartók, porcelán tálkák és az eszközök védelmére, tárolására alkalmas darabok mind fontosak lehetnek.

A japán kalligráfia kialakulásával egy olyan hagyomány született, melynek varázsa a modern embert is megragadja és a művészet elsajátítására ösztönözheti, nemcsak Japánban, de a világ bármely pontján.

 

Írta: Varga Dóra

Források:

https://m.nyest.hu/hirek/a-japan-kalligrafia-muveszete,

https://japankalligrafia.hu/2008/11/25/a-kalligrafia-eszkozei/,