Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendben rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り)  avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik.
Gaki zoushi (餓鬼草紙) – gaki tekercsek a Heian-korból
Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.

Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második világháborúban). Mivel kinai példa után Japánban is a nyár folyamán nyilnak meg az alvilág kapui, hogy a szellemek visszatérjenek, ez is magyarázza többek között azt, hogy a kisértet-, és horrortörténetek cselekménye Japánban miért mindig a nyár idejére esik.

obon ünneplése az Edo-kor végéből
Az obon eredetileg egy buddhista ünnep volt, melynek celebrálása legalább i.sz. 606-ra nyúlik vissza a Nihon Shoki (日本書紀) szerint, mely egyike Japán legkorábbi történelmi feljegyzéseinek. Ebben az időben az ünnepet urabonkai (盂蘭盆会) elnevezésben ismerték, s úgy tartották hogy ha ezen ünnep során mutattak be áldozatokat / felajánlásokat a helyi buddhista szerzeteseknek, a szülők illetve az ősök szellemének kevesebb időt kellett az alantasabb túlvilági létsikokon tölteniük, mi több esélyük lett a jobb reinkarnációra.
A korabeli japán képzetek szerint minden embernek van reikonja (霊魂), kvázi lelke, s miután valaki eltávozik, a lelkük a buddizmusból vett elgondolás szerint egyfajta purgatóriumba kerül, ahol – ha megfelelő buddhista temetési szertartásban részülnek akkor – elvileg a család védelmezőivé lesznek (azonban ha valaki nem természetes körülmények között, pl.: erőszakos úton, gyilkosság, öngyilkosság, avagy ha nem részesitik megfelelő temetési szertartásban, akkor yūrei (幽霊), azaz ártó, rosszakaró szellem lesz belőlük, mint Taira no Masakado esetében).
Az évszádok során azoban a metafizikai világ szabadpiacos liberalizációjával a buddista szerzetesek fokozatosan kikerültek a szellemeknek szánt felajánlások rendszerből, ilymód az áldozati felajánlásokat közvetlenül az ősöknek mutatták be.
Maga a “bon” az obonban (盆) egyébként tálat, edényt jelent (ugyanaz a bon kinai karaktere, mint a bonsaiban 盆栽), amelyből a rituális felajánlást teszik az elhunytak szellemeinek. Ez az edény maga pediglen az ünnep szimbólumává is vált, a tiszteletreméltóságot kifejező o előtaggal obonként.
Az egyik legismertebb obonnal kapcsolatos buddista mű az Urabonkyo (盂蘭盆経), ami voltaképpen elmagyarázza ezen ünnep szokásainak eredetét is. E műben azt olvashatjuk, hogy Budda egyik tanitványa, Mokuren (目連, aka Mahāmaudgalyāyana ) arra jön rá, hogy elhunyt édesanyja buddista terminussal élve a preták प्रेत (japánul gaki 餓鬼), vagyis a csillapithatatlan szomjjal és éhséggel sújtott túlvilági lelkek (kinai irásjegyek alapján gyakorta csak mint az éhes szellemekként hivatkoznak rájuk) világába került, és megpróbált valahogy segiteni rajta, hogy enyhüljenek szenvedései.
Mukoren tanácskozik Buddhával anyukája mibenlétéről
Mokuren úgy vélte, hogy viz és némi élelem felajánlásával kicsit könnyithet anyukája szenvedő lelkén, a felajánlott javak azonban hamuvá lettek, mielőtt anyuka felvette volna a segélyt.

彼の母親は、骨と皮ばかりで餓鬼界に居た。
彼が、彼女に、御飯を食べさせようとしても、
口に入れた瞬間、炭になって食べられなかった

Mokuren ezért megkérte Buddhát, hogy mégis mi lenne a teendő ebben a helyzetben, aki körtönfalazás nélkül megmondta neki, hogy ha anyuka számtalan rossztette miatt állandó éhező-szomjazó pretává degradálódott, akkor igy járt.
「モッガラーナよ、母の犯した罪は大きい。

汝一人の力では、これは、どうしようもない。
たとえ、神の力を借りても、どうにもならない。」

Mindazonáltal – folytatta Buddha – amennyiben július 15-én, az esős évszakot követő szünet utolsó napjáig vár, és felajánlást tesz buddista szerzetestársainak és adakozóiknak, megsegitőiknek – vagyis ha mindenkit rendesen megetet, akkor talán anyukának is maradhat a hamikából.

仏陀は、モッガラーナに、このように言った。
「七代の先祖から、現在の父母に至るまで、
厄難の者の為に、七月十五日の僧自恣の時に、
次に挙げるものを、十方の大徳に供養しなさい。」

Mokuren pedig igy is tesz, és nagy buli kerekedik a szerzetesek valamint a támogatóik között, ital és tánc (innen az obon odori szokása) a palettán, valódi vigadalommá lesz a dolog. Buddha közben megjegyzi, hogy buli közben se feledkezzünk el köszönetet nyújtani azoknak, akik lehetővé tették ezt, és őseinknek sem – emlékezzünk és imádkozzunk nekik egészen a hetedik generációig visszamenőleg.

「比丘達よ、七月十五日に供養を受ける時、
施主の家の為に祈り、七世の祖先の為に祈り、
坐禅をして心を静めて、然る後に、頂きなさい。」

「比丘達よ、初めて御飯の供養を受ける時、
施主の家の為に祈り、七世の祖先の為に祈り、
霊前で祈願をしてから、然る後に、頂きなさい。」

それを聞いた、比丘達は、法悦に包まれて、
モッガラーナの涙も、完全に止ったのである。
そして、母親も、一劫続く餓鬼道から救われた。

 
Hogy rövidre fogjuk a dolgot, a szerzetesek üdvözültek Mokuren anyukája pedig megmenekült az éhes szellemek világából. Buddha pedig megigérte ugyanezt a szertartást minden szerzetesnek vagy követőjének, akik résztvesznek a július 15-én tartandó vigadalomban. (A pontosság kedvéért ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy e szútra hitelessége széles körben vitatott).
A tekercsen a magyarázat szerint az éhes szellemek világa, valamint kiengesztésükre való módszerek kerülnek bemutatásra
Mindenestre az obont Japán-szerte, különböző helyeken és időben is ünneplik. A képzetek szerint a halottak szelleme valamikor augusztus 11-én kapnak kimenőt a túlvilágról, és augusztus 15-16 környékén térnek vissza (a közlekedési dugók is erre az időre esnek…mármint az élők világában)
Az obon során a családok egybegyűlnek, üdövlik az eltávozottak szellemét (kik az emberek közé jönnek), majd útra bocsátják őket – lásd példának okáért a Tōrō nagashi szokását. Bizonyos helyeken jókora tűzrakással “üdvözlő tűz” (mukaebi, 迎え火) várják a szellemeket – mi tűz továbbá segit nekik hazakerülni -, ugyanazen navigációs okok miatt is gyakorta helyeznek el lampionokat a házak elé. Az ünnep végezetével hasonlóképp, tűzrakás / vagy lampionok fénye által vesznek tőlük búcsút (ez pedig az okuribi, 送り火, vagy az imént emlitett toro nagashi 灯籠流し).

 

Ilyenkor, háztartásonként / tájegységenként eltérően bár, néhány családban kitisztitják a buddishta házioltárokat (butsudan, 仏壇), és felajánlásokat (ozen, お膳) tesznek a szellemekneknek, sőt előfordul a padlizsánból vagy uborkából készitenek lóbábút (shōryōma, 精霊馬) a kóborló szellemek számára. Vannak akik úgy tartják, hogy a füstőlő felemelkedő füstje utat, mig az uburoka ló közelekedési eszközt biztosit e túlvilági lelkeknek.
Számos helyen ilyenkor rendezik meg obon odorit (お盆踊り), azaz az obon táncos mulatságot, melynek eredetét egészen a Heian-korig (i.sz. 794-1192) vezetik vissza. A tánc rituáléja egyaránt a szintén a szellemek üdvözlésére szolgál, továbbá emlékük megőrzésére, mi több szórakoztatásukra is egyszersmind. Egyesek szerint a tánc maga az alvilágban vonaglók mozgását imitálja. Az 1600-as évektől kezdve az obon odori számos változata fejlődött ki, hogy jó kedve deritse a nyughatatlan szellemeket. És persze az élőket is.
 
Felhasznált irodalom:
Jake Adelstein: O-bon: Festival of The Dead or “Please Feed The Hungry Ghosts Day” (Japan Subculture Research Center)
 
Jonathan DeHart: Obon: Japan Welcomes the Ancestors (And Other Spirits Too) (The Diplomat)
Szerzö:

Chouwen

A cikk szerzöje egy nagyon szuper Japánról szóló blogot vezet, Japán iránt érdeklödönek mindneképp érdemes követnie!!!

Ìme: http://doufukuai.blogspot.co.at/2012/09/szellemunnep-es-kinai-tulvilagi-kepzetek.html