Hosszas előkészület, várakozás és egyeztetést követően 2010. Július 26.-án leszállt a Frankfurtból érkező LH3456-os járat, fedélzetén tizenöt japán középiskolás diákkal és két kísérő tanárával. Izgatottan várta érkezésüket a váci fogadó csapat.
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy a MaJa ismét szorosabbra fűzi a magyar-japán kapcsolatokat! Az áprilisi EUROPA2000-ben való megjelenésünk után, egy japán turistacsoport programjának összeállításában, kísérésében veszünk részt.
Júniusban azzal a kéréssel keresett fel bennünket a Váci Magyar-Japán Baráti Társaság, hogy segítsünk nekik Vác testvérvárosából, Yurihonjo –ból érkező diákok vendéglátásában. Természetesen nagy örömmel vállaltuk a feladatot, hiszen a váci egy még épp megalakult testület, kevés taggal és tapasztalattal és így legalább elhivatottságunknak ismét hangot tudunk adni.
Hétfőtől egészen vasárnapig érkezéstől távozásig a lehető legtöbb élménnyel szeretnénk diáktársainkat megajándékozni. A MaJa a tolmácsok biztosításán túl, szabadtéri és városlátogatásos programokat is szervez, ezzel könnyítve a váci baráti társaság munkáját.
A honlapon napról-napra rövid cikkekkel és képekkel tudjátok a programokat követni.
Reméljük élvezni fogjátok!
Írta: Kovács Anikó
2010. július 26. hétfő, 08:27
Programajánló június 3. ,4. és 11-re
Programajánló!
Szeretettel meghívjuk Önöket a Tovább élő hagyomány a kortárs japán kerámiában című kiállítás megnyitójára 2010. június 3-án 17 órára a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióba. A kiállítás június 26-ig megtekinthető.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a múlt hónapban elmaradt Klasszikus japán divat, kontra mai trendek címmel megrendezésre kerülő, az eredetihez képest kibővített előadásunkra.
Időpont:június 4.(péntek) 17:00-19:00
Szíves figyelmükbe szeretném ajánlani a Japán Alapítvány és a Magyar Nemzeti Filmarchívum közös filmsorozatát , az Örökmozgóban vetítésre kerülő Kimura Takeo válogatást. A japán film egyik legnagyobb hatású art directora idén márciusban, 92 éves korában hunyt el, rá emlékezünk a levetített öt filmmel.
További részletekért látogassák meg a Japán Alapítvány honlapját!
MaJa
Írta: Kovács Anikó
2010. május 29. szombat, 11:13
Módosítás dátuma: 2010. május 29. szombat, 11:13
Mōdoku nikki
Mōdoku nikki, avagy „Halálos méreg napló” – interjú
egy japán zenészlegendával
Nemrég megismerkedtem egy japán úrral, akit Tomoaki Ohtakának hívnak.
Pár levélváltás után fedeztem fel, hogy a név egy rendkívül termékeny
és sokoldalú japán zenészt takar.
Az 1990-es évek elejétől mindmáig rengeteg zenekarban játszott; gitárosként,
zeneszerzőként, session-zenészként, producerként egyaránt megállta a helyét.
Ezzel az interjúval szeretném a magyar hallgatóság elé tárni Ohtaka Tomoaki
(művésznevén: Jacky Ohtaka) munkásságát,
és betekintést nyújtani egy japán zeneszerző mindennapjaiba.