Az áprilisi EUROPA2000-ben való megjelenésünk után, a Váci Magyar-Japán Baráti Társaság felkért bennünket egy, a Vác testvérvárosából, Yurihonjo-ból érkező japán turistacsoport programjának összeállítására, magyarországi idegenvezetésükre. A tizenöt diák és két kísérő tanár 2010. július 26-án érkezett Vácra. A MaJa csapata a repülőtéren várta az érkezésüket, majd egy héten át, július 30-ig segítségükre volt. Az egész hetes programról napról-napra Pápa Alexandra és Kovács Anikó készítette a tudósításokat, amelyeknek kivonatát az alábbiakban közöljük.

Pápa Alexandra

Első nap

A percben, mikor kiléptek a kapun, valószínűleg mindannyiunk fejében ugyanaz a gondolat futott át: most indul egy izgalmakban bővelkedő egy hét, mely alkalmat teremt arra, hogy megismerjünk egy számunkra ismeretlen, misztikus kultúrát, amely a világ egyik távoli országából tizenöt apró növésű, tejfehér bőrű, szög egyenes fekete hajú, hajlongó törékeny fiatalon keresztül érkezik kicsiny városunkba. A szervezők és családok régóta készülnek az eseményre, sok száz átdolgozott óra, hosszas megbeszélések, részletes program egyeztetések eredménye, hogy a diákok ma itt lehetnek. Izgalmas, élményekben és programokban túlfeszített egy hét áll előttünk. A reptérről rögtön a Városházára tartott buszunk, ahol egy rövid üdvözlő beszéddel fogadta Molnár Lajos alpolgármester úr az érkezőket. Japánban az ilyen formális, kissé ünnepélyes beszédeknek, nagy hagyománya van, ez teremti meg a keretet az események elindításának.

Bár a diákok az előző éjszaka Münchenben megszálltak, így kevésbé fáradtan, izgatottan várták, míg hallják nevüket és eldől, hogy a korábban már papíron látott nevekhez, most milyen arcok társulnak és kik lesznek azok a magyarok, akik fogadó családként fogják őrizni lépteiket ebben a távoli, idegen országban. Megtörténtek az első félénk pillantások, halvány mosolyok, bemutatkozások és lassan mindenki elbandukolt otthonába. Vajon milyen lehetett a japán diákok első benyomása rólunk, Váciakról? Hogy tetszett az otthon, ahova hoztuk őket? Hogy ízlett a magyaros étel, melyet édesanyánk gondos odafigyeléssel készített, hogy már-már féltékenyen néztük lázas sürgölődését a konyhában? (Bizonyára még életében nem töltött ennyi időt egy egyszerű, már-már mindennapi magyar koszt elkészítésével azelőtt...) Vajon miről fogunk beszélgetni közös nyelv hiányában? Bizonyára számtalan kérdés fogalmazódott meg mindenkiben az első estén s a gondolatok, vegyes benyomások kavalkádjában egy kérdés mindig visszatért: vajon milyen lesz a holnap?

Második nap

Az első Vácon töltött éjszakát követően a japán diákok a Parlamentbe látogattak, ahol a Magyar Japán Diák Barátság Egyesület tolmácsának, Vonderviszt Annának köszönhetően japánul hallgathatták végig a parlamenti idegenvezetést. Ezt követően a Box utca étteremben ebédeltek és egy rövid városligeti sétát követően megérkeztek az Európa 2000 Középiskolába, ahol az iskola japán tanára, és nem utolsó sorban a MaJa egyik jeles tagja, Baranyai Péter tartott érdekes előadást többek között Magyarország történelméről, kultúrájáról. Az izgalmas előadások mellett a diákoknak alkalmuk volt megtekinteni, hogy milyen is egy magyar iskola belülről, ami azért is lehetett számukra érdekes, mivel Magyarország és Japán iskolái nagyon eltérőek. Japánban például a diákok a bejáratnál leteszik utcai cipőjüket és egy papucsba bújnak, ezzel is ügyelve, hogy az utca porát ne hozzák be az iskola kapuin belül. A szünetek hasonlóan a hazaihoz tíz percesek, azonban Japánban a diákok az ebédszünetben együtt, a tanteremben ebédelnek, mindenki ugyanazt. Az ebédet követően pedig együtt takarítják ki saját tantermüket, a közösen használt termeket, folyosókat. Tanárok, diákok egyaránt részt vesznek ebben, majd amikor végeztek, és van egy kis szabad idejük, akkor mindenki kirohan az udvarra játszani.
Az iskola bemutatása jól sikerült, a diákokat lenyűgözte mind a sok eltérés, mind pedig a tartalmas beszámoló Magyarországról. Az iskolai látogatást követően a kis csapat kibandukolt a Városligetbe, ahol egy üdítő sétát követően ellátogattak a Vajdahunyad várhoz. A nap zárásaként Vácon, a Barlang Étteremben pihenhették ki fáradalmaikat, és tölthettek el egy kellemes estét az alpolgármester, Csereklye Károly társaságában. A vacsora nagyon finom volt, s a japán diákok – akik még csak most ismerkednek a magyar ízekkel – egyre bátrabban kóstolták meg a magyaros ételeket. A kísérő tanárok el voltak ragadtatva vendéglátóik figyelmességétől. Vendéglátójuk, a Fónagy és Walter vendégház tulajdonosai borkülönlegességgel várták őket haza érkezésükkor.

Harmadik nap

A japán csoport harmadik Vácon töltött napja ismét eseménydúsan zajlott. Reggel kilenckor a Városházán a polgármester mutatta be Vácot a delegációnak, majd a delegáció vezetője Ando Dzsun mondott rövid köszöntő beszédet, melyben figyelmessége jeléül néhány magyar szóval próbált a hallgatóság kedvében járni. Majd Murakami Maszami tanárnő tartott egy rövid bemutatót Yurihonjoról angol nyelven, hogy a fogadó családok megismerhessék a várost, melyből a gyermekek érkeztek. Az érdekes előadásokat követően a jelenlévők megtekinthették az Arcus galériában a japán és az ománi gyermekek kiállításának megnyitóját.

A délelőtt zárásaként a japán delegáció tagjai és magyar fogadó családjaik elültették a két város barátságának jelképeként szolgáló gyertyánfát, amely a két város között fűződő kapcsolatok erősödését fogja jelképezni.

A délután hangulatát egy futó zápor sem tudta elrontani, mivel a diákok a Sződ mellet található Floch-pusztán, a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Kollégium és FVM Gyakorlóiskola telephelyén jól szórkoztak. A Gyakorlóiskola pedagógusának közbenjárásával a japán diákok közelebbről is megismerkedhettek a magyar állattenyésztés rejtelmeivel. Azt hiszem, a látogatást követően bizton állíthatjuk, hogy a japán diákok most láttak életükben először közelről tehenet, sertést, lovat, juhot; és mondhatni, hogy most szembesültek először az állattartással természetesen együtt járó illatos valósággal. Nem csak a japánok, de a magyar diákok számára is hatalmas élményt nyújtott a szebbnél szebb lovak látványa, ezenkívül az is élmény volt, hogy némelyikük egy-egy finomabb falat reményében lelkesen dugta az orrát a simogató diákok kezei közé. A körbevezetést követően, amíg a váci családok Fónagy István vezénylésével elkészítették a hét történetének legfinomabb gulyását, addig a diákok sportjátékokkal szórakoztatták egymást.

Az est fénypontjaként a magyar diákok magyar dalokat tanítottak a japánoknak, melyet az előre elkészített nyomtatott dalszövegeknek köszönhetően mindenki együtt énekelhetett. Csodálatos volt látni, hogy amíg két tehetséges váci gitáros fiatal együtt játssza az akkordokat, addig a többi gyermek helyet foglalva a japán diákja mellett tanítja a szavak kiejtését és a helyes dallam megéneklését. Azt hiszem ezt látva többünkben is hasonló gondolat fogalmazódott meg: „ezért megérte ennyit dolgozni”. Egy olyan éjszaka volt ez, amely során diákok, felnőttek, japánok, magyarok együtt játszottak, nevettek, ettek, énekeltek. Egy olyan éjszaka volt, amikor nem jelentett problémát, hogy különböző korosztály és két külön nemzet tagjai vagyunk, hogy még csak azonos nyelvet sem beszélünk. Ebben a pillanatban minden akadály leomlott, s csak egyszerű emberek voltunk, akik az Úr kegyelméből együtt élhettük meg ezeket a felemelő pillanatokat. Az éneklés még egy darabig folytatódott, a Floch cukrászdának köszönhetően ínycsiklandozó desszert is került az asztalra, majd a finom sütiket elfogyasztva jól lakottan, élményekkel gazdagodva mindenki szépen elindult hazafelé.

Kovács Anikó

Negyedik nap

És már itt is a csütörtök! Rendkívül gyorsan szalad ez az egy hét. A japán csoport negyedik Magyarországon töltött délelőttje a fogadó családokkal való szorosabb kapcsolat kialakítása jegyében telt. Voltak, akik elmentek Vácdukára megismerkedni a pusztai magyarsággal. Mások pedig a lakás csendjében próbálták feldolgozni az átélteket; együtt pihentek a magyar tesókkal és szülőkkel, hiszen olyan sok minden történt már eddig is. A kísérő tanárok pedig, a váci Remete Étteremben kóstolgatták a híres magyar ételeinket. Budapestet részletesebben a délután folyamán tudtuk igazán bemutatni. Vonderviszt Anna idegenvezetésének köszönhetően a japán diákok betekintést nyerhettek a magyar főváros történelmébe. Ellátogattunk a Hősök Terére, a Bazilikába és a Halászbástyára is; és nem hagyhattuk ki a Vásárcsarnokot sem. Itt az igazi magyar ízek és illatok kavalkádja fogadta csoportunkat és a turista tömeg helyett a magyar piaci asszonyságok kedvessége. Szuvenírekkel felfegyverkezve tovább folytattuk az utunkat a Váci utcába. McCsipPipi biztosította az egész napra elegendő energiát a gyerekeknek finomabbnál finomabb szendvicseivel. Csütörtökünk fénypontjaként a Budapest By Night program volt. Budapest fényei a Citadelláról. Minden gyermek ámulva nézte a lábaink előtt elterülő fenséges látványt, mi mint kísérők, örömmel láttuk, hogy a magyar diákok mekkora gonddal és odafigyeléssel fordultak minden kis diákjuk felé. Nem kételkedünk abban, hogy Budapest éjszakai látványát és a jól összekovácsolódott közösséget mindannyian még sokáig emlegetni fogjuk! Ez a nap nem sikerülhetett volna ilyen tökéletesen idegenvezetőink, Anna és Ákos, kísérőink, az örök vidám István és a gondos szülők, gyermekek nélkül.

Utolsó nap

A pénteki nap talán a legjobbra sikerült az eddigiek közül. Összeálltunk egy nagy csapattá, ahol mindannyian barátokká lettünk. Hihetetlenül jó lett a hangulat és immár nem volt akadály sem a különböző kultúra sem a nyelvek nem ismerete.

A napot a Boronkay György Műszaki Szakközépiskolában és Gimnáziumban kezdtük, ahol nagyon kedves fogadtatásban részesültünk. Beszédet mondott az egykori igazgató, Molnár Lajos és Fábián Gábor igazgató úr. Új élmény volt ez a japán diákoknak, hiszen a nekik leginkább megszokott japán magániskolák után, most egy államival ismerkedhettek meg. Miután körbejártuk a gimnáziumot, a boronkay-s diákok előadását néztük meg a díszteremben. Bemelegítésképpen a japán, majd a magyar diákok is énekeltek egy-egy dalt, ezután még végig izgultuk a japán és magyar iskolákról szóló kvízt is.

A délutáni program a Duna másik oldalán folytatódott. Együtt sikítoztunk a visegrádi bob pályán, majd ebédeltünk a Nagy Villám étteremben. Meglátogattuk a Fellegvárat is, ahol nem csak a hagyományos európai várak egy újabb darabját csodálhattuk meg, de bementünk a panoptikumba is, ahol kartávolságból szembesülhettünk a középkori öltözködéssel és hagyományokkal. Kicsit kifáradva tértünk vissza Vácra, ahol a vacsorát a Lions Club étterme, a Kőkapu ajánlotta fel.

A japán csoport tagjaiban felmerült az igény, hogy szívesen maradnának De jó is lett volna! De ha ők nem tudnak maradni, vajon mi beférünk a bőröndjükbe? Majd meglátjuk…