Főlap Rendezvényeink A MaJa és a Váci Japán Nap
A MaJa és a Váci Japán Nap

Ismét Vácra látogattunk, ám ezúttal a január 8-án megrendezett Váci Japán Nap egyik szervezőjeként. A MaJa önkéntesei ez alkalommal is számos rendezvényen közreműködtek; segítségünkről pedig több médium is beszámolt, így például a váci önkormányzaté is. Az egész napos program keretében érdekes és tartalmas élményben lehetett része a japán kultúra iránt érdeklődő, vagy csak egy kis kikapcsolódásra vágyó közönségnek is.


Általános, a japán kultúrához kapcsolódó programok, mint origami hajtogatás, kalligráfia, japán teák bemutatásán kívül a szoroban kipróbálására, és animék megtekintésére is lehetőség nyílt. A rendezvény összetettségét mutatja, hogy ezek a programok épp úgy vonzottak szaktekintélyeket, mint a helyi általános iskola kisdiákjait.

 


A komolyabb hangvételű előadások után – melyeknek egyike volt tagunk, Baranyai Péter szakmai körökben is méltatott előadása a japán gasztronómiáról –, a délután folyamán a küzdősportok szerelmesei sem maradtak élmények nélkül, mivel a Stabilitás Egyesület jóvoltából egy nagyszerű kjokusin karate bemutatóban lehetett részünk. Csak úgy, mint a J-CAT (Japán Kultúra Közvetítő Program) képviseletében Tsujino Kanae ikebana-bemutatóját, melyet alelnökünk, Vonderviszt Anna tolmácsolt, majd Aoki Tomiko, a kimono viselésének szabályairól tartott előadását is nagy figyelem övezte. A kimono-bemutató, Szottfried Ákos, elnökünk remek tolmácsolásának köszönhetően, a japánul nem értő közönség számára is közelebb kerülhetett, így tolmácsaink segítségével mindenki belepillanthatott a Japán kultúra sokrétűségébe.


 

A programot a Kaiwa saakurutől Csordás Gyula és három japán nemzetiségű, jelenleg hazánkban élő tagjának zenei előadása zárta, ahol a zongorán (Kuno Emi, Oguro Emika) kívül, Okazaki Masato éneklő fűrészének különleges hangjaival ismerkedhetett meg a közönség.

 

További képek:

Képek

 
 

MaJa hírek

A MaJa ezúton szeretné kifejezni együttérzését a 2011. március 11-i Japán földrengés áldozataival és károsultjaival. Egyúttal szeretnénk biztosítani támogatásunkról a magyarországi érintetteket, és a jelenleg is Japánban tartózkodó magyar diákokat.