A buddhizmus tanai és elterjedése Japánban

 

A japán buddhizmus története nagyjából három időszakra osztható. Elsőként a Nara időszak 784-ig, majd a Heian Időszak (794-1185) és a Heian kort követő időszak 1185-től. Minden egyes időszak jelentősége az, hogy valamilyen új doktrina került bevezetésre mely megreformálta a létező iskolákat.

buddhism

A buddhizmust japánul bukkyou, butsudo, vagyis buddha tanítása/ ösvénye, mely szerint minden létező szenvedésteli, mulandó és személytelen. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a Buddha nem hitt egy személyes önvaló létezésében. Szerinte a világ anyagi és tudati elemei, összetevői kölcsönös függésben állnak egymástól. A lét célja ennek a függőségnek a megszüntetése, mely egyben a lét szenvedésteli körforgásának elhagyását is jelenti. A buddhizmus szerint az ember a saját cselekedeteivel (karma) teremti meg a saját sorsát, amelyet születésről születésre el kell szenvednie mindaddig, amíg fel nem ismeri, hogy tapasztalásának nincs valódi alanya. Miután ez bekövetkezik, megszűnik a személyes akarata és eléri a teljes szabadságot, a nirvánát. A megszabadulás elengedhetetlen előfeltétele az erkölcsös életvitel, amelynek szabályaiban Buddha egyetért más nagy vallások – mint a hinduizmus vagy a kereszténység – alapelveivel. Ez jelenti az alapot az elmélyedéshez, amely az egyetlen mód arra, hogy az ember elérje lelke végső megszabadulását. A tökéletes figyelem elérésére meditációs gyakorlatot kell folytatni, amely a test, az érzések, az érzékelés, a késztetések és a tudatosság megfigyelésére irányul. A felfokozott figyelem kiterjed az élet minden apró pillanatára. Az önmegfigyelés folyamata során a meditáló megismeri életét, a jelenlegit és a múltbelit, s megérti állandó változását. E megértésből fakad a felszabadultság érzete, ami az embert a különböző meditációs fokozatokon át a megvilágosodás felé emeli.

 todai ji

Todai-ji, Nara

A buddhizmus Koreából érkezett Japánba a Kr. u. 6. században, s a kínai példát követve, egy emberöltő leforgása alatt államvallássá lett. Az ősi japán vallási hiedelemrendszer, a sintó híveit azonban nehéz volt megtérítenie. Végül azonban a két vallás összeolvadásával a 8. századra már ez is megtörténhetett.

 daibutsu

Daibutsu, Kamakura

 Az uralkodói fővárosokban, Narában és Kiotóban a buddhista tevékenység két nagy korszaka követte egymást. Japánban a buddhizmus zen ágának van a legtöbb követője és amely Kr. u. 12. században érkezett Japánba. A meditáció szükségességét hirdető tanítás elsősorban a Kamakura harcosi kaszt tagjai, a szamurájok körében lelt támogatásra, akik a zen módszereit az összpontosítás tökéletesítésére használták. Gyakorlatai során a harcos megtanulta az én-ről és szándékairól megfeledkezve kiüresíteni önmagát, és ezzel elsajátította, hogyan kell a halál árnyékában gondolkodás nélkül cselekedni. A zen lényege az egyszerű, szertartásoktól mentes meditáció. A zen – mint a buddhizmus többi iskolája – nagy fellendülést hozott a művészetben is. Többek között nagy hatással volt a költészetre, a drámára, a kerámiára, a kalligráfiára és a festészetre és a művészetek sorába emelte a kertészetet, a virágkötést, az íjászatot, a vívást és a teaszertartást is.

A buddhizmus és sintoizmus egybeolvadása, egymás mellet való létezése egyedülállóan van jelen Japánban, egy sajátos vallási és erkölcsi világot teremtve, mely nagymértékben hozzájárul, mondhatni alapját adja Japán misztikumának és a japánokra jellemző viselkedés kultúra kialakulásának.

 

Vélemény, hozzászólás?